2014. december 30.

Évrendező munkafüzet

Itt az év vége. A tűzijáték színes fényei és a pezsgős üvegek pukkanása egy korszak végét jelzik. Akarva, akaratlanul elővesszük, összegezzük az elmúlt év történéseit. Jól esik picit megnyugodni, levonni a tanulságot, a boldog perceket felidézni, örülni a sikereknek és tanulni a kudarcokból. Ilyenkor számot vetünk, lezárunk; bezárunk ajtókat, hogy új lehetőséggel kecsegtetők nyílhassanak.
Sorra vesszük az elképzeléseket, leporoljuk a meg nem valósított tavalyi fogadalmakat. Mindehhez nagy segítséget nyújt egy évtervező naptár, mely ütemezi az újévi projekteket, segít az átgondolt szervezésben, hogy később "csak" a kivitelezésre koncentrálhassunk. Jóval egyszerűbb, ha az álmok megvalósítása közben nem a káosz kezelése veszi el energiánkat, hanem teljes erőbedobással az előttünk álló feladatokra és célokra tudunk koncentrálni.
Én előszeretettel használom az évrendezőket, számos sarkalatos kérdésre rávilágítanak és tényleg nagyban megkönnyítik az ember életét. Nagyon fontosnak tartom a tervezést, hiszen egy jól átgondolt, ügyes haditervvel, minden csata megnyerhető. :)

A neten rengeteg formában, témában találtok ilyet, én az alábbi kettőt fogom idén kitölteni:


Használtok évtervezőt?
Ti milyen módszerrel összegzitek az újévi fogadalmakat?

2014. november 11.

Első bútorfelújításom

Régóta terveztem, hogy nekivágok egy komolyabb DIY projektnek, de folyton hely problémáim voltak. A panel lakás korlátai elég szűkek ebből a szempontból (is)...

Mikor kiderült, hogy végre haza tudok utazni néhány napra a szüleimhez, ahol a tágas udvar szélén apukám barkácsműhelye áll, tudtam, eljött végre a megvalósítás ideje.

Szentgyörgyi Kata >>Hogyan és mivel fessünk bútort?<< című posztjával egy meghatározó mérföldkövet helyezett el a hobbi bútorfelújítás rögös útján. Ha valaki ilyen projektre szánja el magát, mindenképp olvassa át előtte, gyönyörűen összefoglalja a tudnivalókat.
Én is  ez alapján állította össze a szükséges eszközök listáját, majd elindultam az OBI-ba beszerző körútra. Mivel nem csináltam még ilyen jellegű felújítást, semmilyen kellékkel nem rendelkeztem. Igyekeztem ár-érték arányban a legjobb termékeket keresni.

Amire szükségem volt:

  • Csiszolópapír: 80-as és 120-as erősségűt vásároltam, ezek a puha kategóriába esnek.
  • Fatapasz
  • Ecset, henger
  • Hígító
  • Festék: Hivatalosan alapozó is kellett volna, de én a fent említett okok miatt >>OBI 2 az 1-ben festéket<< választottam, ami alapozó és zománcfesték egyben.

A kiinduló állapot...
...nagyon kopott szekrény, oldalára kövült Coca-Cola matricával. Gondoltam a helyzet ennél rosszabb már úgysem lehet, így bátran vágtam bele a felújításba. Ezermester apukám kincsekkel teli műhelyéből előkerült egy csiszológép és néhány jó tanács. 
(A hétvégén elég világossá vált számomra, hogy a kék szememen kívül mi a legdominánsabb, amit az apukámtól örököltem.:))
A bútor oldalán éktelenkedő ragacsnak én természetesen nekiestem a csiszológéppel. Szerencsémre apukám még időben leállított és megkímélt egy csomó felesleges munkától. Előkapta a műhelyéből barkács(!) hajszárítóját és pillanatok alatt lehúzta róla a forró levegőtől megpuhult fóliát. A bútorlapon maradt ragasztót alkohollal távolítottuk el, így nem tette tönkre a csiszolópapírt azzal, hogy beleragadt.
Egy egész napos polírozás után jöhetett a festés. Egy réteg fehér, aztán még egy. Végül a belsejébe kettő szürke. Két nap száradás, hogy biztosra menjek. És kész:
 
Tetszik a végeredmény?
Ti mivel töltitek a szabadidőtöket?
Próbálkoztatok már bútorfelújítással?
Terveztek hasonlóba belevágni?

2014. november 3.

Always Kiss Me Goodnight


A lakásfelújítás már másfél éve folyik nálam. Most úgy érzem, sosem lesz vége. Nem azért, mert lassan halad, hanem mert nagyon élvezem. Szinte naponta bővül a megvalósítandó DIY ötleteket tartalmazó listám. 
Mindig van olyan helység, amire aktuálisan egy kicsit jobban koncentrálok. Most épp a hálószoba volt a soros, ahova egy faldekorációt barkácsoltam. 


Szinte teljesen úgy készült a festés, mint ahogy azt a juditu blogon olvashatjátok.
A kiválasztott fotót Photoshoppal feldaraboltam 2 A/4-es lap magasságúra. (Ha valaki szeretné felhasználni ezt a képet, szóljon, szívesen elküldöm e-mailben a mértre vágott darabokat.) Ezeket kinyomtattam, 14 lapra fért el. Indigóval átrajzoltam a falra, és nekiláttam a festésnek. Hetekig tartott, mivel nagyon aprólékos munka, és egyszerre általában kevés időt tudtam vele foglalkozni, de a végeredmény szerintem magáért beszél. Sokat dobott a szoba hangulatán.

Tipp:
- Nagyon ügyeljetek rá, hogy a végeredmény vízszintes legyen, csak úgy lesz igazán szép. (Vízmérték használata ajánlott.)
- Én akril festék helyett fekete zománcfestéket használtam az alkotáshoz. Jóval olcsóbb és ugyanolyan szépen fed.



Hogy tetszik Nektek a végeredmény?
Ti mivel díszítitek a hálószobafalat?
Van valami tuti dekorációs tippetek erre a helységre?

2014. október 30.

Őszi manikűr


Egyre intenzívebben érzem az ősz jelenlétét. Lehűl az idő, a boltok polcain megjelennek a karácsonyi díszek, koszorúk, illatos gyertyák. Jól esik behúzódni, meleg plédekbe burkolózni, forró mézes teát szürcsölni. Lassan előkerülnek a kötött pulcsik és a puha sálak, aztán a télikabátok...

Egy igazi őszi hangulatú manikűrt hoztam ma Nektek. :)



Használt lakkok:

essence colour&go - 109 off to miami!

flormar satin matte - GS06 Havana

2014. október 22.

A holnap ma van.

A munka, a háztartás, a barátok, a sok felelősség és elvárás... Mindig volt kibúvó a blogszerkesztés alól, pedig sokszor éreztem, hogy hiányzik.
Nem tetszik a design; van mondanivalóm, de hogy öntsem mások számára is élvezhető formába(?); annyi tervem van és olyan kevés a szabadidőm; van időm, de nincs ihletem... A legmeggyőzőbb kifogás pedig a "majd holnap" volt. 

Ma eljött a holnap. Úgy döntöttem ismét belevágok, és egész addig fogom csinálni, míg úgy érzem, van mondanivalóm és örömet okoz ez a fajta alkotás Nektek és nekem is. 

Mióta az eszemet tudom, vonzanak a szép manikűrök. Kikapcsol a festés, új technikák, színes ötletek, különböző anyagok, bódító illat... Alkotni valamit, amiben aztán napokig gyönyörködhetek.
Nem rég elkezdtem a körömlakkon felül a gél lakkal is kísérletezni. Annyira belelendültem, hogy alapítottam egy manikűr szakkört. Ilyenkor összegyűlünk a barátnőkkel és a körömlakk illatú szobában hozunk ítéletet divatirányzatok, frizurák és férfiak felett. Közben ecset alá veszem a résztvevők körmét és addig ügyeskedek, míg a kéz tulajdonosa és én is elégedettek nem vagyunk. 


Év elején belevágtam egy lakásfelújításba. Festetem, parkettáztam, bútorokat cseréltem. Amit lehetett saját kézzel oldottam meg, saját tervezésből. Eközben szerettem meg különösen a DIY megoldásokat a lakberendezésben. Szívesen kísérletezek új anyagokkal, mintákkal, bújom az ezzel kapcsolatos oldalakat az interneten és szinte naponta bővül megvalósítandó tervekkel a listám. Általában hetekig, van, hogy hónapig tart a megvalósítás, hiszen egyszerre mindig csak pici idő, energia jut rájuk.


Nem csak a nappaliban hetente megnyíló manikűr szalon alkotásait tervezem összegyűjteni, hanem a lakásomban létrehozott, szinte folyamatosan működő barkácsműhely elkészült termékeit is szeretném bemutatni nektek.
Remélem szeretni fogjátok és legalább annyi örömötöket lelitek majd a blogban, mint én. :)